ALAPÍTÓK
Borbély Roland
alapító, borász
„2002-ben borász iskolát végeztem, majd beiratkoztam 2004-ben a gyöngyösi főiskola szőlész-borász mérnök képzésére. 2006-ban a vizsgáim után két hónapot töltöttem Kaliforniában majd 2008-ban a diploma megszerzése után másfél évet dolgoztam a Napa völgyben. Innen egyenesen a sárospataki Pajzos pincéhez kerültem szőlészeti és borászati vezetőnek. 2012-ben indítottam saját pincénket, ahol a bükki borvidék és a Miskolc, Mályi és Nyékládháza határában fekvő területeinkről termelt borok bemutatása a cél.
Hajdu Roland
alapító, borász
Hajdu Roland vagyok a Bükki Borvidékről. Bogácson dolgozom, ahol apai ágon 5 generációnyi szőlőtermesztői múlttal már gyermekként belecsöppentem a pincék világába. Vagy 35 szürettel a hátam mögött értem meg az elrugaszkodásra és a 2016-os évjárattal kezdtem önálló boros pályafutásom. Hiszek a borvidék nagyságában, amit egyre inkább be fogunk tudni bizonyítani. Az építkezés folyamatos, 2019-ben már 5 hektár saját területen termesztek szőlőt ökológiai művelésben.
Sándor Zsolt
alapító, borász
Sándor Zsolt vagyok, borász, borszakértő és lokálpatrióta. Az utóbbi végett választottam a Bükki Borvidéket és nem a körülöttünk lévő ismerteket. Hiszek a borvidék újbóli feltámasztásában, mert régen -mint oly sok minden- ez is működött! Számomra fontos a Természet és a környezetem egészsége, ezért elsősorban saját termelésű, vegyszermentes, azaz organikus szőlőből készítek bort. Boraim elkészítésekor is természetességre törekszem.